Kapcsolat

Halfogók Baráti Köre Egyesület



X. Pergető Triatlon - Bevezető...

Kedves Triatlonisták!

10 évvel ezelőtt a Mátrai Pergetők és a Halfogók közösen elindították a Folyóvízi Pergető Triatlon sorozatot. A célunk az volt –amit a sorozat neve is tükröz-, hogy folyóvizeken mérjük össze a pergető tudásunkat, de baráti keretek között.

Éppen ezért, kialakítottunk erre a 24 órás csónakos versenyre egy nagyon „bonyolult” szabályzatrendszert. Ez pedig így szólt: minden 20 cm fölötti, műcsalival fogható hal számít, amely mérlegelés után azonnal visszakerül a vízbe. Minden csapatnak kötelező pontosan a megadott időre visszatérni az etapok végén, ha nem sikerül, az idő túllépésért büntető pontokat kap. Az etapok kezdése és időbeosztása tetszőleges, a versenypálya a technika és területi jegy függvényében szabadon választható.

Minden évben a sorozat első két fordulóját a Halfogók vállalta magára. Így horgásztunk a Berettyón, Szigetközben, Kalocsánál a Dunán. A sorozat harmadik fordulóját hagyományosan Tiszaroffon tartotta a Mátraiak egyesülete.

Az elmúlt 10 év fejlődésének köszönhetően a Halfogók Baráti Köre Egyesület vízkezelő lett,  a HOFESZ-en keresztül a Közép-dunai területen is rendszeres munkát végzünk. Kulcson készül a HOFESZ horgásztanyája és a kulcsi polgármester úr (Jobb Gyula), mindenfajta horgász rendezvényt szívesen fogad és támogat. Tavaly szeptemberben közösen megrendeztük az I. Kulcsi Pergetős Találkozót.

A folyamatos változásnak köszönhetően kedves Triatlonisták, az idén már két folyóvízi pergető triatlonból választhattok! Polyák Csabának köszönhetően -aki sorsszerűen, vagy véletlenül elírta az országos versenynaptárban a sorozat nevét és számát-, a Halfogók Baráti Köre Egyesület a Pergető Triatlon nevű versenysorozatot rendezi három helyszínen: Mohácson, Kulcson -ami egyben a II. Kulcsi Pergetős Találkozó is-, és Kalocsán.

Ennek a sorozatnak kettő fordulója igazolja az „Éves sportcélú országos területi jegy” váltását, ezért kérjük a nevezési lap PONTOS kitöltését! Az aktuális járványügyi helyzetnek megfelelő Covid –nyilatkozatot is kitöltve HOZZÁTOK MAGATOKKAL és szíveskedjetek átadni a regisztrációnál!

Részletek HAMAROSAN a kiírásban, honlapunkon: www.halfogok.hu és facebook oldalunkon.

Mindenkit szeretettel várunk!

 


Vissza az előző oldalra!
Weboldalunk sütiket (cookie) használ működése folyamán annak érdekében, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa Önnek, valamint a látogatottság mérése céljából. A sütik használatát bármikor letilthatja! Erről bővebb információkat olvashat itt: Adatkezelési tájékoztatónk
Halfogók Baráti Köre Egyesület - Magyar